Python változók

Tehát a Python változók segítenek abban, hogy a program ne csak utasításokat hajtson végre, hanem adatokat is kezeljen és újra felhasználjon.

Nézzünk rá egy példát arra, milyen egy változó:

Itt a szoveg egy változó neve. Az = jel azt jelenti, hogy a jobb oldalon levő értéket eltároljuk a bal oldalon levő változóban. Ezután már nem kell leírnunk a teljes mondatot, elég csak ennyit: 

print(szoveg)

A változó tehát nem maga a szöveg, hanem a név, amin keresztül elérjük az eltárolt értéket. 

Például számot:

szam = 30
print(szam)

Ebben az esetben a Python a 30 értéket írja ki. 
Ha a számot tizedes törttel szeretnénk használni:

pi = 3.14
print(pi)

Fontos, hogy a Pythonban a tizedeseket ponttal írjuk, nem vesszővel. Ha azt írnánk: pi = 3,14 print(pi), akor a Python ezt nem tizedes számként értelmezi, hanem akét külön értékként együtt kezeli, ezért a kimenet (3, 14) lesz.

Logikai értéket is tud kezelni. A logikai értékek kétfélék lehetnek: true (igaz), false (hamis)

paros = True

belephet = False

Mindkettőt nagy kezdőbetűvel írjuk. 

A jó változónév legyen beszédes, rövid, de érthető, utaljon a témára. 
Tartalmazhat: betűt, számot, aláhúzást. 
Fontos: nem kezdődhet számmal!

Tehát, ezek jó változó elnevezések:

eletkor = 12

pontszam2 = 88

_teszt = „próba”

ez meg hibás:

2pont = 88

Lehet több szóból is alkotni változónevet. A Pythonban bevett szokás, hogy aláhúzással választjuk őket el:

kedvenc_szin = „kék”

dolgozat_pontszam = 92

Ezt nevezzük snake_case írásmódnak. 

A Pythonban lehet használni nagybetűt is a változónevekben, de a hétköznapi változóknál ezt általában kerüljük. A teljes nagybetűs írásmódot inkább konstansoknál szokás használni:

PI = 3.14

 A Python kis- és nagybetűérzékeny, különböző változónévnek tekinti ezeket:

szam = 10
Szam = 20 

Nagyon fontos, hogy Pythonban a konstans valójában csak szokás szerint konstans. A nyelv nem tiltja meg, hogy később átírd, de ha nem muszáj, inkább ne tedd. 

Technikailag a Python 3 már sok Unicode karaktert kezel, tehát működnek bizonyos ékezetes betűk is, ennek ellenére kezdőként és általános gyakorlatként érdemes kerülni az ékezeteket, mert könnyen okozhatnak kompatibilitási vagy olvashatósági gondot.

tehát jobb így:

varos_nev = „Veszprém” 
mint így
város_név = „Veszprém” 

Vannak  foglalt kulcsszavak, melyeket nem használunk változónévnek, például: if, for, while, def. 
Emellett vannak olyan beépített nevek is, mint a print, type vagy list, melyeket technikailag felül lehet írni, de ezt nem érdemes megtenni, mert később hibát okozhatnak, például

print = 5

De utána a print() függvényedet már számként fogja kezelni a Python, 

Minden változóban valamilyen típusú adat van. A Pythonban ezt a type() függvénnyel tudjuk megnézni

A jelentése: 
str = szöveg
int = egész szám
float = tizedes tört
bool = logikai érték

A Python egyik nagy előnye, hogy dinamikusan típusos nyelv, ami azt jelenti, hogy nem kell külön előre megadni a változó típusát, és ugyanabba a változóba később akár más típusú érték is kerülhet. 

Például:

szoveg = „Python”
print(type(szoveg))

szoveg = 4
print(type(szoveg))

Itt először szöveg lesz benne, utána pedig egész szám. Ez rugalmassá teszi a Python nyelvet, ugyanakkor érdemes kerülni, hogy ugyanazt a változót hol szövegre, hol számra használjuk, mert ettől könnyen zavarossá válik. 

A lényeg: nem maga a változó típusa van előre rögzítve, hanem aktuálisan benne tárolt érték tpusa derül ki futás közben.

Előfordul, hogy egy adatot át kell alakítanunk más típusúvá. Ezt nevezzük típuskonverziónak. 

szam = int(„12”)
print(szam)
print(type(szam))

A kimenete:

12
<class ‘int’>

Ez működik, mert a „12” szöveg számjegyekből áll. Viszont ez hibát fog adni:

szam = int(„Python”)

mert ez nem alakítható át számmá.

A szövegből is lehet tizedestört, például:

szam = float(„3.14”)
print(szam)
print(type(szam))

Számból is lehet simán szöveg:

szam = 17
szoveg = str(szam)
print(szoveg)
print(type(szoveg))

Ez sokszor akkor kell, ha egy számot a szöveggel együtt szeretnénk kiírni. Például ez hibát okozhat:

eletkor = 17
print(„Az eletkorom: ” + eletkor)

mert két különböző adattípust akarok egybefűzni egy + jellel. „Az életkorom: ” – szöveg (str), az életkor – egész szám (int). A + jelet összefűzésre használjuk, de ehhez mindkét oldalnak szövegnek kell lennie. Egy számot nem fűz automatikusan a szöveghez, hibát fog adni. Ezért a jó megoldás:

eletkor = 17
print(„Az életkorom: ” + str(elekor)) vagy

eletkor = 17
print(f”Az életkorom: {eletkor}”)

Ez az úgynevezett f-string, erről majd később lesz szó. 

Ha már szóba került az összefűzés, nézzünk rá még néhány példát:

Szövegek összefűzése:

elso = „szamító”
masodik = „gép”
print(elso + masodik)

kimenet: 

számítógép

Számoknál viszont a + jel összeadást jelent:

elso = 1
masodik = 2
print(elso + masodik)

kimenete:

3

Itt megint a típus a fontos, aszerint értelmezi a Python a + jelet. 

A vátozó értékét módosíthatjuk is:

pontszam = 10
pontszam = pontszam + 1
print(pontszam)

kimenet: 

11

Ez azt jelenti, hogy a változó korábbi értékét is fel tudjuk használni az új érték kiszámításához. Ez majd a későbbi ciklusoknál jól fog még jönni. 

A Python változók az egyik legfontosabb alapelemei a programozásnak, mert ezekben tároljuk azokat az értékeket, amelyekkel a program dolgozik. 

Gyakori hibák változók használatakor: 

• a változónév számmal kezdődik
• szóközt teszünk a változónévbe
• ékezetes nevet használunk
• ugyanazt a változónevet használjuk beépített név helyett, például print
• szöveget és számot próbálunk összefűzni átalakítás nélkül

A Python változók és az alap adattípusok működéséről a hivatalos Python dokumentációban is olvashatsz bővebben: Python.org